Fura, hogy ez eddig senkinek nem jutott eszébe, pedig elég a Sebhelyesarcúra gondolni, ez megy olyan 40 éve, de most az ENSZ Drogügyi Hivatala az osztrák Profil magazinnak elmondta, hogy tavaly azért nem omlott össze a bankrendszer, mert az illegális drogkereskedelemből érkező pénzek életben tartották. Ezek ugye azok a pénzek, amik egyszer csak úgy lesznek, a bankok pedig a szigorú állami ellenőrzések ellenére megoldják a legális gazdaságba visszaforgatásukat. A Drogügyi Hivatal vezetője, Antonio Maria Costa szerint gyakori volt tavaly, hogy a drogpénz jelentette az egyetlen elérhető likvid tőkét az elburjánzott gazdasági/bizalmi/whatever válságban. A tényleg elég kézenfekvő megoldásra az ENSZ-nek most bizonyítékai vannak, hogy bankközi kölcsönöket drogkereskedelemből és egyéb illegalitásba szorított tevékenységekből finanszíroztak. Olyan szinten, hogy bizonyos bankokat így mentettek meg a becsődöléstől. Costa sem érintett országokat, sem bankok nevét, sem a visszaforgatott pénz mennyiségét nem volt hajlandó elárulni, csak annyit mondott, Ausztria nem az élbolyban volt.

Akinek eddig illúziói voltak, hogy a gonosz politikusok demagóg módon szavazatmaximalizálás céljából vagy egyéb önös érdekből tartják a drogokat illegalitásban, azokat ki kell ábrándítsam. Bármilyen legalizációs mozgalom értelmetlen a jelenlegi gazdasági rendszerben, hiszen a misztikus segítő kéz nélkül valószínűleg már évekkel ezelőtt megállt volna a "fenntartható fejlődés". Úgyhogy választani kell. Ha életben akarjuk tartani a bankokat, meg kell baszni a füvező tinédzsereket, maximalizálni kell a drogbevételeket, áramoljon a sok pénz a "semmiből". Ha valaki úgy gondolja, hogy egy másik rendszert is el tud képzelni, súlyos áldozatokra lesz szükség, mert világégés nélkül sajnos nemigen fog menni. Ez van.


Mondhatnánk, hogy most ugrik a majom a vízbe, de ez most különösen bénán venné ki magát. Mindenesetre pillanatokon belül ki fog derülni, hogy Obama tényleg meg akarja hekkelni a gonosz multinácikat kampánypénzük segítségével, vagy a "Change" szlogen valójában arra az aprópénzre utalt, amit összehakniztak. A Change.org, aminek a nevén kívül elvileg nincs köze Obamához, azt szavaztatja bőszen, hogy mik 



A Scottish Futures Forum megállapította - amit mi már mindannyian tudunk -, hogy a keménydrogok terjedését megfékezhetik, ha 